2012. július 22., vasárnap

Eljött a berepülés napja

Elég régen nem írtam semmit pedig lett volna mit.. még rádiót is cseréltem...

Bizonytalankodtam 1-2-sok dologgal, végül a végső beállításokhoz kértem Bazsx segítségét, aki Önzetlenül segített ahogy korábban is. Köszönöm szépen!

De a lényeg: szombaton délután megvolt a berepülés. Jól ment :-) A heli a táv karokat elengedve kicsit tolat, köszönhetően annak hogy far nehéz. Ennek oka az lehet hogy az ESC-t nem sikerült az orrban elhelyezni. A governor beállítása még várat magára, 85%-os gázegyenes van most 3200 körüli fordulattal, ugyan ez governorral 2900 körül volt. Van még gondom a kabin felhelyezésével is... elég nehezen megy a helyére, majd bejáródik.

És akkor a képek :-)





















2012. június 6., szerda

Turnigy 9x háttérvilágítás

Amikor a távirányítót rendeltem, felhívták figyelmem hogy jobb lesz ha háttérvilágítást is kérek a kijelző alá.. Rendeltem hát. Egy ideje itt pihen a dobozban, a vasárnapi rossz idő kedvezett a feladathoz. Hogy ne karcoljam a távot, hasra fektettem a saját dobozában. Így néz ki bontva:

Minden leírásban egy mondattal elintézik, hogy a csavarok eltávolítás után, amikor a a fedelét és az alját elválasztod, egy kábel köteget ki kell húzni. Na, ezzel én 10 percet vergődtem... elég jól fogja az...

  

Az alaplap aljáról le kell feszegetni, tépni a szivacsot, annak helyére a csomagban található darabot kell ragasztani. Néhány leírás említ egy darabka kétoldalú ragasztót, én nem kaptam, úgy tűnik nem is hiányzik. A világítás kábeleit én a bal oldalon vezettem el, úgy gondoltam a két nyomógombnak kevésbé lesz útba, mint a négynek a másik oldalon.

Második nap - A farok

Vagyis egy valamire való második nap...

Úgy láttam a rajzról, hogy a farok összeállítása egyszerűbb mint a rotor fejé, ezért ezzel kezdtem. Hétvégéig megmondom hibáztam e ezzel a döntésemmel. :-)
Szétszedtem a zacskóban érkező, lazán összeállított darabot. A csavarokat és furataikat gondosan zsírtalanítottam. A befogó és a kúpkerekek csapágyait rögzítőztem ( Loctite-648) ahogy a csavarokat is (Loctite TL-242). Minden szép és jó, több mint két órát vacakoltam vele az éjszaka közepén, de úgy jár hogy az csoda - nagyon megvagyok elégedve magammal :-) Ha fejre állítom és vissza a csúszka a szerkezet saját súlyától szépen mozog. Persze nem volt minden tökéletes. A tengelyen futó műanyag csuszkába való gömbfejet picit túl húztam és megszakadt a menete. Érezni hogy tart még, de azt is hogy nem szorul meg rendesen.. óvatosan kitekertem és egy fél csepp pillanat-ragasztóval rögzítettem. Jónak látszik, mindenesetre a crash kit-em be felvettem az elemet, rendelek majd.
A farok szereléséhez a már belinkelt videó tökéletes.

  
Ime 2 kép az apróságról.

2012. május 29., kedd

Első nap

Az első valamire való nap végére sikerült a testet összeállítani. Egyetlen csavar sincs rögzítőzve, a műanyag alkatrészekbe egyetlen (önmetsző) csavar sem lett betekerve, a cél az elektromos vezetékek helyének, méretének megtervezése, segítséggel :-)


A videó alapján (4:10-től)  nem volt különösebben nehéz egyetlen lépés sem. Csupán a megfelelő csavarok keresgélésével töltöttem hosszabb időt, mert azok még nem tudom milyen rendező elv szerint vannak összezacskózva.. Lehetne következetesebb is. A talp rögzítésére szolgáló 3 darab, keresztirányú, azonos méretű fém elemeiben (Skid mount) 2 különböző méretű csavar volt.. 4db 5 mm hosszú és kettő 8 mm hosszú, utóbbiakat elég nehezen tekertem be. Mi ennek az értelme? Most úgy gondolom béna csomagolás. hátulra kell tenni, hiszen ide jön a farok kitámasztás. (Köszönöm Balázs! :) ) A főtengelyre nagyon figyeltem, hogy két csapágya egytengelyű legyen. A csavarok végső "meghúzásakor" a főtengely a helyén volt. Most szépen a saját súlyától is könnyen becsúszik a helyére.

Ami érdekes, hogy a videón, valamint az Align manuálban az elevator szervót a a felső kereten belülre kell csavarozi. Ott elég nehéz hozzáférni és nem láttam, hogy a főtengellyel hogyan lesz egy vonalban a szervókar végén a gömb... Maradtam végül a Tarot manuálnál és kívülre tettem. Jónak látszik, lehet hogy az Align verzióban más méretű szervó van?

Pár kép:






2012. május 28., hétfő

Trex 100S kontra VL-911




Szervusztok!


Gondoltam írok egy hosszabbat.. :-) Engem is régóta foglalkoztat, hogy helyesen döntöttem-e, amikor ezt a helit (Trex 100S) rendeltem. Most kezembe került egy VL 911 is.. motor cserére.. 
A versenyzők :-)


Ha akarom, ha nem, összehasonlítom jobban teszem ha le is írom, aztán majd ahol tévedek kijavítotok.Lássuk sorra:


Alapok
- A méretük nagyon hasonló, VL farka közel 1 cm-el hosszabb.
(Szakértő szemlélő három dolgot is észrevehet: Igen, van egy lányom, Borbála 5 éves, neki köszönhető a szívecske a kabin tetején. :-) A másik, hogy a farok motor fordítva van feltéve Trex-re, erről később :-) végül az hogy a farok az X-es verzió, de az sem segített a farok elforduláson.. )

- VL nél hiller tengely felül - számomra csúnya - bumszlikkal a végén.
- VL kabin egy kicsivel vastagabb, de hasonlóan rideg, törik az is szépen. (amit alkatrésznek rendeltem (a kék), mintha puhább lenne)
- VL leszálló talp, az valami csapás, nagyon vékony. Emlékszem amikor Trex megérkezett milyen óvatosan mertem csak aksit cserélni, most hogy tudom hol lehet megfogni gyorsan megy, de VL-nél nem ilyen egyszerű. A leszálló talp cseréje 3 különálló darabból lehetséges.. 
- VL aksitartó ráadásul sokkal szorosabb. Erővel kell betenni és kifelé is szorul rendesen.
- Kabin rögzítéshez Trex esetében a kabinban van a gumi gyűrű, míg VL-nél a kabin felpattintása után a rögzítőre kívülről kell ráhúzni azt. Felesleges, macerás, biztosan elveszik.

Látszik a talpak közötti különbség és a kabint rögzítő gumik különbsége is.


- VL rotor fej: 90 fokos elrendezés. Nem tudom jobb rosszabb-e mint a Trex 120 fokosa, mindenesetre, nem az újabb. Az elfordulás gátló félkeresztben van. A szervók a főmotor és a fogaskerék elhelyezése teljes másolat.
- VL rotor fejen is van rövidebb és hosszabb csonk. Így állítható az érzékenység.
- VL sokkal hangosabb amikor repül, szerintem a keményebb, a rögzítési pontokon kívül másutt is a szerkezettel érintkező kabin miatt.
- Trex felszállásakor (a "gáz" 10%-áig) automatikusan jobbra húzza csűrőt, így segítve a felszállást. Ilyen VL-nél nincs,de ... :-) A leszálló talp  bal oldalán van két extra bütyök amitől a heli a földön jobbra dől, így a felemelkedésig kompenzál. Legalább olyan jól teszi mint a Trex. Egyszerűbb megoldás: nálam plusz pont. Trexnél, ha a felszállást nagyon lassan próbálom megcsinálni, akkor hajlamos feldőlni.
Látszik a ragasztott vékony talp a felszállást segítő bütyökkel valamint a motor vezetékének apró forrasztási helye


Farok motor csere menete: 
- Trex: Ha csak motort cserélsz azt forrasztani kell. Ahhoz ki kell húzni az alaplapból a dugót, hogy a vezetéket megfelelően hátra húzhasd. A vezetékek barna és arany színe külön kihívást jelentenek és nehezen különböztetem meg őket. (melyik lesz a motor fekete v piros vezetéke)  (Legutóbb benéztem a vezetékek színét, összeszereltem mire rájöttem tévedésemre. Nem volt kedvem újra szét szedni, inkább az egész farok rudat átfordítottam és a  hátsó rotor lapátot is fordítva tettem fel. Az eredmény azonos :-) ) Szigetelés lakk réteg lehet, elég rideg a vezeték. Komplett farok csere kicsit egyszerűbb, de a farok vezetékének befűzése után a vezeték végét a dugóba betenni az bizony apró, ügyes kezet kíván.
- VL: A motor hosszú, az alaplapig érő vezetékkel érkezik a vezetékeket az alaplapra kell forrasztani, nincs könnyen csatlakoztatható dugó. Tévedésnek sincs helye, szűk a hely nagyon a forrasztáshoz. Lehet hogy csak a nálam járt példány ilyen, de én a farkat a helyéről kihúzni nem tudtam, jobban erőltetni nem mertem. Levágtam hát a vezetéket tőből a régi motorról és oda forrasztottam az újat. A motort nem rögzíti semmi a tokjába, beragasztva nincs.
- A főmotor cseréjéhez is forrasztani kell VL-nél, Trex ott is dugós.


Repülés:
Trex 100S : (fontos az S, nekem csak ezzel van tapasztalatom.) Folyamatosan gondom van a farok tartásával, állandó korrekciót igényel. A 100X-nél használható Giro érzékenység állítás “S”-nél nem elérhető. (100X tulajdonosoknak: http://www.youtube.com/watch?v=Zt_hy7bM4AA&hd=1&t=11m33s 11:30 tól.) Ahogy merül az aksi egyre jobban jelentkezik, egy-egy hírtelen emelkedésre (fordulat növelésre) rendre eldobja a farkát. Nagyon pontosan irányítható, semmi kapkodás, rángatás. Mintha valami alap Expo lenne benne.
V 911: A Farka mint az álom... úgy áll, öröm nézni, nem kell igazgatni. Irányítani azonban sokkal nehezebb. Kezdőknek, szobában, nem javaslom a hosszabbik csonkot, nagyon durván reagál minden mozdulatra.


Töltő:
- Trex: USB-s, Mini USB kábellel, ami bármihez használható. Amíg tölt piros a lámpa, ha kész zöld.
- VL 911:USB-s. A töltőbe egyedi dugóval ami semmi máshoz nem illeszkedik... illetve... Amíg tölt piros, azután nincs fényjelzés. A két töltő ezektől eltekintve azonos.


Táv:
- Trex: Bekapcsoláskor néma, trim szokásos.( Eltekintve attól hogy a farok trimm állításának semmi eredménye sincs - 100S.) Tartozék volt 4 darab AA aksi! Oldalt egy gumi lap mögött aksi töltéshez egy aljzat. Akku közvetlenül az aksiba dugható, a kijelzőn a töltés “állapota” is látszik. Az aljzat alatt egy mini USB csatlakozó amivel a távban található AA aksik tölthetők USB-ről. 2 plusz pont! A hátán egy jack aljzat, ahova a szállításkor kapott szimulátor kábelt lehet dugni, USB csatoló a másik oldal. Kapott progam FMS. Phoenix-el is használható. Érzékenysége csapni való. Ha kalibrálod PC-n láthatod, hogy értéke 56 és 128 között változik. Gyakorolgatni jó, de már közép távon is kevés. Ráadásul 6-8 óra (inkább próbálgatás, mint) gyakorlás után, elkezdett akadozni, kikopott a poti :-o, egy kis “Érintkező tisztító” rendbe tette, de azóta csak repüléshez használom. Így néz ki szét szedve:


 Inkább vettem egy ilyet, Hobbyking 6CH RC Flight Simulator System (Mode 2) 15$ és még ennyi a szállítás, de még úgy is megéri (különösen ha mást is rendelsz még) - ajánlom!

- VL 911: Bekapcsoláskor csipog (bind-hez semmi köze, harmadszorra más zavaró a "dallama"), Trimmek azonosan működnek és azonosan is jelennek meg. Elemek nélkül érkezik, 6! darab kell. A jobb oldali bot kitéréseit külön mutatja egy kis ábra, minek?. Általánosságban elmondható, h mindkettőn teljesen felesleges a kijelző... nem kell nézni, nincs mit, talán csak az adó aksijának töltöttségét. Hátul van egy kis ablak, ami mögött egy kábel lapul, ami a töltőbe illeszkedik, hogy a táv.ról is tölthetők legyenek az aksik. A nálam járt változat Mode-2, de az írja a kijelzőn Mode-1.
Néhány kép a távról:



Aksik
Mindkét géphez 2 darab aksi van a dobozban. Az Align kicsit nagyobb teljesítményű és nagyobb méretű, kemény tokozású. Mégis, a VL 911-é mintha a vége felé is combosabb lenne. Persze lehet hogy az enyémek öregebbek, elhasználtabbak.


Alkatrész
Hát itt magasan veri a VL 911 a Trex-et, minden sokkal olcsóbb hozzá, igaz kell is.. mert törik szakad a talpa. Trex-en a könnyen törő kabinon kívül a hátsómotor az ami biztosan cserés - többször is. Beszereztem némi tartalékot Trex-hez :-) most egy darabig nem tervezek rendelést:
Két gondolat még ide.. Soha ne tarts közel a rotor lapátjait a lámpád égőjéhez. Az asztali lámpám alatt babráltam, biztosan nem érintettem az égőhöz és mégis megolvadt, hullámos lett a széle :-( Most hogy a 3. motort cseréltem a farkán, feltűnt, hogy az első pár (talán négy) felszállásig egész jó a farka aztán újra elkezdi a az elmászós játékot. Most úgy gondolom én tettem tönkre a motorokat azzal, hogy egymás után lerepültem mind a 8 aksimat. Már a 2. aksi után is jól érzékelhetően felmelegszik. Felismerésem óta hagyom kicsit hűlni.


Összefoglalva, szubjektíven.. én bizony a VL 911-et választanám, hozzá az elkerülhetetlen szimulátor táv. Egyszerűbben fenntartható, kezdetben is olcsóbb, hasonló repülési élményt ad ha már megszokta pilótája fürgeségét. A nálam járt masinák egyike sem volt gyárilag ön stabil, állítani kellett a servó rudak hosszán, ezért azt javaslom hogy a kezdő kérje a bereplüléshez gyakorlottabb kéz segítségét.
Tudom nem az egyetlen alternatíva a VL 911, de sajnos a többi hasonló masinával kapcsolatban nincs tapasztalatom, azokról nem nyilatkozhatok. 


Most ennyi jutott eszembe, ha kérdeztek válaszolok, ha javasoltok javítok :-)

Tarot 450 Pro épül, manuál alapján

Egy hosszabb építés sorozat Tarot 450 Pro.
Az 5. oldaltól a 19. oldalig..

Nekem innen a 9. laptól érdekes.


http://www.youtube.com/user/Gourvelos/videos?query=450+build


Igaz nem FBL, nekem mégis 1000 újdonságot mutat...



2012. május 24., csütörtök

Tarot 450 pro FBL Manual

A csomaghoz érkezett manuál is. Gyorsan beszkenneltem, mert a neten nem akadtam erre a verzióra. Hátha használ valakinek. Ime: